Facebook

Kapcsolat

Hegedűs Ferencné

3261.ABASÁR, FŐ ÚT 5.

Mobil: 30/4889671

Tel/fax: 37/360-690

E-mail: kagylo4@gmail.com

Értékelések alapján

Szuper Szállás - Hegedűs Vendégház és Pincefogadó Abasár

ABA SÁMUEL TARTOMÁNYA

2010.03.25.

Anonymus szerint őseik, Ed és Edumen itt, a Mátra vidékén kaptak birtokokat. Leszármazottjuk volt Pata, aki a Mátraalján várat épített. A nemzetség névadója Aba Sámuel király volt mint legtekintélyesebb tagja a rokonságnak.

Aba Sámuel tartománya

Honfoglaló elődeink törzsszövetségének egyes csoportjai már talán 892, a Morva Fejedelemség elleni támadás körüli időkben letelepedtek a Kárpát-medencében. A magyarság zöme azonban 895–896-ban érkezett, elfoglalva Erdélyt és a Duna–Garam vonalig terjedő középső területeket, majd hatalmát kiterjesztette az északi és a nyugati részekre is. A megtelepedés fokozatosan történt, lezárásának a 907. nyarán történt, bajorok elleni győztes csatát tekinthetjük.

Már jóval a honfoglalás előtt kalandozó népként szerepeltek az írott forrásokban a magyarok. A szállásváltás nem fékezte le a támadó hadjáratokat, hiszen már a X. század első éveiben indítottak portyázásokat a német területek és Itália felé. A következő évtizedekben Európa jó részét bejárták, nem jelentett számukra akadályt sem a távolság, sem az ott élő népesség. A megerősödő német királyság – 962-től császárság – I. Ottó vezetésével azután a X. század közepén megállította a magyar rohamokat. Az augsburgi (955), majd a bizánciaktól elszenvedett arkadiupoliszi vereség (970) véglegesen lezárta a kalandozások korát.

A falu tágabb környékén a honfoglalók első nemzedékének csak Eger vidékén kerültek elő sírjai. Ezek is általában fegyveres férfiak temetkezései. A Mátra dombos vidékének folyóvölgyeiből korai családi temetőket nem ismerünk, valószínűleg azért, mert vonulásuk a Tisza menti alföldi részeken történt, és a völgyeket csak később szállták meg.

A X. század második feléből azonban már van leletünk. Aldebrő és Feldebrő között, a Mocsárosnak nevezett terület homokbányájából egy nyugat–keleti tájolású sírban sarkantyút és nyílhegyeket találtak, majd a feltárás során további 32, viszonylag szegényes mellékletű csontváz került elő. Az egyikben egy trepanált (lékelt) koponyájú asszony, közelében egy kislány csontmaradványait tárták fel. Mindkettőt gazdag ékszermellékletekkel temették el. Két sírból Ugo di Provenza (926–945) érméje került elő, támpontot adva az időhatárok megállapításához.

A honfoglalás kori és a késő avar leletekből arra következtethetünk, hogy már viszonylag korán elkezdődött az itt élő avar–szláv lakosság és a honfoglaló magyarok együttélése és valószínűleg békés keveredése.

Az Alföld északi peremterületeit minden jel szerint a magyar törzsekhez a honfoglalás előtt nyolcadik törzsként csatlakozó kabar törzs szállta meg. Eredete, törzsi szervezete komoly problémákat vet fel, annál is inkább, mert leletanyagát nem lehet elkülöníteni a magyar törzsekétől. Az itt birtokos Aba nemzetség elődei is a kabarok között keresendők. Anonymus szerint őseik – Ed és Edumen – itt, a Mátra vidékén kaptak birtokokat. Leszármazottjuk volt Pata, aki a Mátraalján várat épített. A nemzetség névadója Aba Sámuel király volt mint legtekintélyesebb tagja a rokonságnak.

A kalandozások során elszenvedett vereségek nehéz helyzet elé állították a magyar törzseket és vezetőiket. Nyilvánvalóvá vált, hogy a korábbi módon már nem folytathatják életüket a nemrég megszerzett új hazában. A korabeli magyarok állattartó félnomádok voltak.

A régészet tanúsága szerint a X. század közepén a népesség egy része a téli szállásokon már földműveléssel is foglalkozott. Az állattartás azonban még túlsúlyban volt. A fejlett kézművesipar és a kereskedelem a törzsi központokban koncentrálódott. A társadalom a törzsi és nemzetségi vezetőkből, a jogilag szabad, a kalandozásokban tevékeny szerepet vállaló rétegből (fegyveres sírok), a hadjáratokban részt nem vevő szabadokból (köznépi temetők) és szolgákból (zsugorított temetkezés) állt. Zsugorított temetkezés az aldebrői temetőből is előkerült. Ezt a mozgékony társadalmat kellett letelepíteni és a korábbi ellenfelek hitét is átvenni, ha meg akartak maradni önálló népként.

Taksony elzárkózó politikája után fia, Géza nagyfejedelem (971–997) vállalta magára az újjászervezés nehéz feladatát. Miután térítőket hívott az országba, felvette a kereszténységet, kapcsolatot létesített a német-római császárral, és elkezdte kiépíteni az ország területi és egyházi igazgatásának központjait. Szervezőmunkáját fia, Vajk, aki 997-ben a keresztségben nyert István néven lett nagyfejedelem, folytatta. 1000 karácsonyán vagy 1001. január 1-jén a római pápától kapott koronával megkoronázták, ezzel Magyarország nagy lépést tett afelé, hogy beilleszkedjen a keresztény államok közösségébe. A külpolitikai függetlenség biztosítása után azonban meg kellett erősítenie hatalmát az önállósuló törzsi területek felett, be kellett fejeznie az új hit szervezeti kereteinek megteremtését, létre kellett hoznia

a világi igazgatás egységeit és a központi hatalom támaszaként egy új uralkodó réteget kellett teremtenie.

Az államszervezet alapját a vármegyerendszer képezte. A megyék központjai az ispáni földvárak lettek, ahol az I. István által kinevezett ispán keze alatt katonáskodott a várjobbágyság, illetve dolgozott a várnép többi része. Az ispáni várak körül szolgáltató falvak szerveződtek, népeik különböző szakmákban dolgoztak.

A XI–XII. században Feldebrő és környéke a nagy kiterjedésű Újvár megyéhez tartozott. Székhelye Abaújvár volt, melyet feltehetően Aba Sámuel épített. (A település történetét részletesen feldolgozza a Száz magyar falu sorozatban megjelent Abaújvár című kismonográfia.) Önálló Heves megye ekkor még nem létezett. Miután létrehozták az egri püspökséget, Debrő – ekkor így hívták – az Újvár megye déli központjában szerveződő hevesi főesperességhez tartozott.

A község nevét először 1219-ben említik, a Váradi Regestrumban, monasterium Debrev alakban. A forrás szerint a debrői monostor jobbágyát, Nogudot, Véd és Váczy, egri jobbágyok bepanaszolták, hogy ellenük bűnt követett el. Bank bíró tüzesvaspróbára ítélte. Nogud a Pál nevű bírói végrehajtó jelenlétében hordozva a vasat megigazult. Két év múlva, 1221-ben már a település egyházát is említik egy másik per során, szintén a Váradi Regestrumban (ecclesia Debruensis).

A település azonban sokkal régebbi. Temploma valószínűleg Szent István korában vagy közvetlenül halála után épült. Az biztos, hogy 1018 után emelték, mert az 1332–37 közötti pápai tizedlajstrom szerint védőszentje a Szent Kereszt volt, és István király ebben az időszakban kapott keresztereklyét a bizánci császártól. Ez tette lehetővé a Szent Kereszt tiszteletére való szentelést. Feltételezhetjük, hogy a terület birtokosa, Aba Sámuel nádorispán, majd király építtette nemzetségi kolostortemplomának, és – az altemplom ezt valószínűsíti – temetkezési helynek is szánta.

A templom eredeti formájában szinte példa nélküli az európai román stílusú építészetben. Építészettörténeti jelentőségére később még visszatérünk.

Most azonban álljunk meg egy pillanatra, és vizsgáljuk meg, mit is jelent a község neve valójában. A Debrő helynév – ez a község neve Aldebrő telepítése (1743) előtt – etimológiai szempontból azonos a régi magyar nyelvben széles, lapos, kiterült fenekű völgyet jelentő debrő főnévvel. A szó a szláv nyelvekben is hasonló értelemben fordul elő, így az egyházi ószlávban a [gybr] szakadékot, mélységet jelent, a szerb-horvát dabar, a lengyel deber, debrza és a cseh debř, szlovák debra szakadék, vízmosásos mélység, üreg jelentéssel bír, az orosz [gyebru] sűrűséget, rengeteget, az óorosz [gybr] erdős hegyszorost, rengeteget jelent.

A magyar alakváltozatok – debrő, debre, dobra – többszörös átvételt mutatnak A hasonló jelentésű döbör, teber, töbör szavak forrásának a debrővel rokonítható szlovák debert jelölhetjük meg. A debrő, debre végződése kicsinyítőképzős hatásra utal.

Hasonló földrajzi környezetet jelölnek a középkori és a ma is meglévő, a debrő szóból származtatható helynevek. Borsod, Gömör, Torna megyében teber (1211: Teber, Borsod: Hosszúteber), Bereg megyében deber (Deberalja) alakban került elő középkori okleveleinkben, de ismerünk dobra (1487: Dobrahegye) és dubra (1329: Dubrahegese) formát is. Ma is létező helynév a régi Abaúj vármegyében Debrőd (ma: Szlovákia, Debrad), Döbrés, amely ma Tapolcafőhöz tartozik, a középkorban Debres néven emlegették. Dobronak nevű helység található a Vendvidéken (a mai Szlovéniában), a Lendva folyó egyik oldalága mellett. Nyíregyháza egyik határrészét Debrőbokornak hívják.

A nyelvészeti párhuzamokból világos, hogy a középkori magyar nyelvben viszonylag széles körben használatos kifejezésről van szó, és mind a nyugati, mind a keleti szláv nyelvek széles, lapos fenekű völgy, vízmosás, eső mosta gödör jelentése honosodott meg a magyar nyelvben; elsősorban azokon a területeken, ahol szorosabb volt az érintkezés a szlávsággal.

Korábban felmerült, hogy a Sirok környéki Tarna-szakasz szurdokszerű, mély völgyét jelölték debrő névvel, és Feldebrő mint a szurdok bejáratánál fekvő falu innen kapta elnevezését. Teljesen valószínűtlennek tartom ezt az elképzelést, már a meglévő távolság miatt is. Másrészt Feldebrő földrajzi elhelyezkedése, a táj alkata, a felszíni térformák teljes mértékben megfelelnek a debrő szó jelentéseinek.

Tudjuk, hogy a Tarna itt már szétterül, ártere széles, lapos völgyet képez. A falu pedig az ártér melletti hordalékra települt, sőt részben magára az ártérre is. Ugyanakkor a község határában számos vízmosást, időszakos vízjárta helyet, olyan lapos, gödörszerű mélyedéseket ismerünk, amelyek talajvizes időszakokban, nagyobb esőzések alkalmával, a tavaszi hóolvadáskor telnek meg vízzel. Nagy részük ma már nincs meg, de a földrajzi nevekből, XVIII. századi térképekből tudunk a létezésükről.

Ezek az időszakos „tavak”’ a száraz nyári időszakban általában kiszáradtak vagy nedves, zsombékos területté váltak. Ilyen időszakos vízállás volt a Verpelétig terjedő lapályon a Nagy-tó (Határ-tó), a Szemfájó-tó (1768-as térkép, 1841–43-as urbárium), a Varjas-tó (1841–43-as urbárium), Aldebrő felé a Lentács, a Fürdő, ahol még a XIX. század végén is tárolták a vizet a vízimalom számára, a Tó-rét (1841–47. évi urbáriumok), a Bagó-tó (1841– 43-as urbárium), a Halász-tó (1841–43-as urbárium). Vízszakadásként szerepel a Kútgödör lápa, a Csaba-kút folyása, Rima-völgy (1841–43).

Nyilvánvaló tehát, hogy mind a tágabb földrajzi háttér, mind a szűkebb környezet megfelelt a debrő szó jelentésének. Mivel pedig a Tarna-völgy már Verpelétnél kiszélesedik, valószínűbb, hogy éppen ezekről az időszakosan vízjárta, lapos horpadásokról kapta a nevét a község.

Az évszázadok során meglepően sok változatban került elő a megjelölése, különösen azután, hogy Grassalkovich Antal 1743-ban megalapította Aldebrőt. Hiába rendelte el egyébként a földesúr a Feldebrő és Aldebrő elnevezést, mind az egyházi, mind a világi iratokban Feldebrőt továbbra is Debrőként tartották számon. Az anyakönyvekben például csak 1780 körül tűnt fel az első megkülönböztető elnevezés – azokat is vendéglelkészek jegyezték be –, véglegesen majd csak a XVIII–XIX. század fordulóján válik megszokottá a Feldebrő névalak. A helybeliek azonban máig is csak Debrőként emlegetik lakóhelyüket.

Visszatérve a kezdetekhez, Szent István halála után zűrzavaros időszak szakadt az országra. A királynak egyenes ági utóda nem volt, rokonsága köréből nagybátyjának fiai: Vazul és Szár László jöhettek volna számításba, ha a hagyományos öröklési rendet követi. Tőlük minden bizonnyal féltette azonban az új keresztény vallást, ezért a velencei dózsének és leánytestvérének fiát, Orseolo Pétert választotta utódjául, vállalva közeli fiági rokonsága mellőzésének az ódiumát. Vazult, hogy minden szempontból alkalmatlan legyen az uralkodásra, megvakították.

Péter trónra kerülve nemcsak Gizellával bánt ellenségesen, de Istvántól örökölt udvarában az idegeneket részesítette előnyben. Egyházi és világi előkelőségeket mozdított el. Türelmetlen, megalkuvásra képtelen politikájával magára haragította az amúgy is a pogányságra hajló magyar urakat. Az elégedetlenek Aba Sámuelt, a korábbi nádorispánt, István király sógorát választották királynak. Péter német földre menekült, III. Henrik császár védelmébe helyezte magát.

Aba Sámuel 1041-ben lépett a trónra, és – mivel III. Henrik Pétert támogatta – 1042-ben betört az osztrák őrgrófság területére. Közben a nagyböjti időszakban ellenzékének ötven tagját bunkósbottal agyonverette, amiért Gellért püspök megtagadta húsvéti megkoronázását.

Sámuel ellentmondásos egyéniség volt. Szállásterületén erősen támogatta a keresztény térítést, talán az egri egyházmegye szervezésében is tevékeny szerepet vállalt. Nemzetségi monostorának felépíttette a debrői, majd az abasári monostort. Ugyanakkor nyíltan szembefordult Szent István intézkedéseivel. Teret engedett a pogány hagyományok ápolásának, azzal is vádolták, hogy a nemesekkel szemben a nemtelenekkel tart.

Viselkedésének magyarázataként újabban felmerült, hogy az őskeresztény elveket akarta megvalósítani, mégis inkább arra gondolhatunk, hogy a „két istennel is elbíró” nomád nagyúr képét mutatja magatartása. Önkényessége miatt támogatóinak köre rohamosan szűkült, s amikor 1044. június 5-én Ménfőnél (Győr mellett) megütközött III. Henrikkel, a már Péterhez húzó magyarok kiváltak a seregéből. Ezzel sorsa megpecsételődött. Kincstárát, családját odahagyva elmenekült a csatatérről. A krónikák szerint a Tisza felé menekültében ölték meg.

Komoly vitákat váltott ki a temetés helyének meghatározása. A felmerült érvek és ellenérvek egyeztetése alapján ma már egyre valószínűbb, hogy az általa építtetett debrői templomban helyezték végső nyugalomra, majd innen vitték át Abasárra. A számos közvetlen és közvetett bizonyíték mellett azonban az ellenérvek is jelentős súllyal esnek latba. Nehezíti a helyzetet, hogy a legutóbbi ásatások eredményeit még nem tették teljes egészében hozzáférhetővé.

Mint már említettük, 1219-ben monostorként írták le Debrőt. Az 1977-es ásatások feltártak egy kőépületrészt, amely azonosítható a monostor épületével. Ezt a feltételezést erősíti az 1936-ban előkerült XI. századi apáti pásztorbotfej is. Vélhetően a Váradi Regestrumban megőrzött adat éppen ennek a már nem létező monostornak az emlékét őrzi. Ezért említik két évvel később már csak az egyházát.

A monostor pusztulása összefügghetett az abasári nemzetségi monostor létesítésével. A XII. századra már erőteljesen megkezdődött az Aba nem különböző ágakra tagolódása. Valószínűleg csökkent a Debrőt birtokló, később nevét innen nyerő ág jelentősége, ugyanakkor – ha elfogadjuk Aba Sámuel első temetkezési helyének – a nemzetség névadójának földi maradványai is elkerültek innen, így a monostor fenntartása okafogyottá vált.

Debrő a XI–XII. században kétségtelenül az Abák hevesi birtokainak egyik központja volt. A gazdagabb monostorok éppen úgy és hasonló szolgálónépi struktúrával rendelkeztek, mint a királyi udvar. Településünknek is voltak harcos jobbágyai és lovászai. Központi szerepe a monostor megszűnése után is megmaradt. Szolgáltatónépei falvaiként Kisnánát és Domoszlót sorolják hozzá az Árpád-kor kutatói.

\"\"

A templom makettje

 

\"\"

Árpád-kori edény a templom körüli ásatásból (DIV)

 

\"\"

Az altemplom oszlopai (Gadányi György felvétele)



vissza